Több mint három évvel azután, hogy Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból (Brexit), sok brit állampolgár még mindig nem tudja, miért történt a szakítás, és hogy hasznos volt-e a lépés. 2016 júniusában tartották a népszavazást arról, hogy az EU tagja maradjon-e vagy kilépjen, és a népszavazás szoros eredményt hozott: 51,9% szavazott a kilépés mellett, 48,1% pedig az EU-tagság megtartása mellett.
2017 márciusában Theresa May brit miniszterelnök hivatalosan értesítette az Európai Unió Bizottságát Nagy-Britannia kilépéséről, és megkezdődtek a Brexit-tárgyalások, amelyek célja a folyamat minél zökkenőmentesebbé tétele volt. A kilépés tervezett időpontja 2019. március vége volt, de a 2017. júniusi brit parlamenti választások miatt ez elmaradt. A brit kormány instabil helyzete késleltette az 50. cikk, vagyis az EU-tagságból önkéntesen kilépni kívánó országokra vonatkozó uniós iránymutatások végrehajtását.
Elégedetlenség az uniós tagsággal kapcsolatban
Az Egyesült Királyság először 1973-ban csatlakozott az EU-hoz (akkori nevén az Európai Közösségekhez vagy EK-hoz), és bár a tagság hatalmas gazdasági előnyökkel járt, nem minden brit állampolgár volt elégedett a helyzettel. Anglia különösen nagyra értékelte szuverén állami státuszát, és úgy tekintett az uniós tagságra, mint a hatalom és a tekintély átadására egy idegen szervezetnek.
A brit állampolgárok már a kezdetektől fogva nem voltak hajlandóak a font sterlingről az euróra váltani a valutaegységüket, és kivonták magukat ebből a tagsági záradékból. A saját valuta megtartása bizonyos fokú gazdasági szuverenitást biztosított az Egyesült Királyság számára, de még mindig volt egy sor euroszkeptikus, aki semmi mást nem akart, mint minél hamarabb kilépni az EU-ból.
Az 1975-ös népszavazást arról, hogy az Egyesült Királyság az EU-ban maradjon-e vagy sem, a választók alig több mint 67%-a támogatta. Az a tény azonban, hogy a választók közel egyharmada ellenezte a tagságot, már aggodalomra adott okot mind a brit kormányban, mind az EU központjában.
Talán az Egyesült Királyságban növekvő EU-ellenességgel kapcsolatos aggodalmak miatt a következő negyven évben nem tartottak további népszavazásokat, amíg az euroszkeptikus Konzervatív Párt tagjai, valamint az UKIP (UK Independence Party, Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja) nyomására David Cameron miniszterelnök kénytelen volt garantálni az EU-tagságról szóló népszavazást, amennyiben Konzervatív Pártját újraválasztják.
Sokak meglepetésére Cameron és a konzervatívok megnyerték a 2015-ös parlamenti választásokat (bár nagyon kis különbséggel), és az uniós népszavazást a következő év júniusára tűzték ki. Nagy-Britannia lehetséges kilépését az EU-ból hamar Brexitnek nevezték el, és a szavazás napja előtti hónapokban az igen és a nem támogatói heves kampányt folytattak.
A Brexit-szavazás kimenetele az utolsó pillanatig bizonytalan maradt, mindkét tábor bizakodóan nyilatkozott arról, hogy az ő oldaluk fog győzni. Az angol polgárok túlnyomó többsége a kilépés mellett volt, de (talán a főváros sokszínűsége miatt) a londoni nagyvárosok az EU-tagság megtartása mellett szavaztak. Wales szintén nemmel szavazott, Skócia és Észak-Írország azonban határozottan az EU-tagság mellett foglalt állást.
A szavazás szoros volt, de a szűk többség győzött. Cameron miniszterelnök lemondott, és Nagy-Britannia elindult kifelé az Európai Unióból. A következő lépés az 50. cikkben meghatározott feltételek teljesítése volt, ami négy hosszú évnyi tárgyalást jelentett.
Érvek a Brexit mellett
A Brexit-népszavazásnak azt kellett volna megmutatnia a Konzervatív Pártban és máshol működő EU-ellenes frakcióknak, hogy az Egyesült Királyság választói határozottan az Európai Unióban maradás mellett vannak. Az akkori miniszterelnök, David Cameron által kezdeményezett eseménytől az uniós tagság egyhangú megerősítését várták. Kiderült azonban, hogy nem ez a helyzet, mivel Cameron súlyosan félrebecsülte az Európai Unióval való szakítás társadalmi támogatottságának mértékét.
Az Egyesült Királyságban évtizedek óta erősödött az EU-ellenes hangulat, és a Brexit-népszavazás végre lehetőséget adott az elégedetlenkedőknek, hogy kifejezzék elégedetlenségüket. A brexitpártiak számos tényezőt felsoroltak az EU-tagságból való kilépés mellett, és a legfontosabbak között a gazdasági kérdéseket, a növekvő bevándorlást és a politikát említették.
Gazdasági kérdések
Bár a Brexit-pártiak egy része (a brexit hívei) úgy vélte, hogy az EU gazdaságilag előnyös Nagy-Britannia számára, a többség az uniós szabályozást korlátozónak és a piac szabadságát korlátozónak tartotta. A vezető brexitpártiak, például Nigel Farage, a UKIP vezetője úgy vélte, hogy az EU-ból való kilépés lehetővé tenné az Egyesült Királyság számára, hogy szabadkereskedelmi tárgyalásokat kezdjen az EU-n kívüli országokkal, például az Egyesült Államokkal.
Ezek az új kereskedelmi megállapodások Nagy-Britannia előnyére válnának, és segítenék a 2008-as brit pénzügyi válságot és az egy évvel későbbi, EU-szerte hasonló válságot követő, nagyon szükséges gazdasági fellendülést.
Az EU tagjaként Nagy-Britannia gazdasága szorosan kötődött az EU gazdaságához, és ha Európa nehézségekkel küzdött, az negatív hatással volt Nagy-Britanniára. Nagy-Britanniában a 2010-es megszorító reformok szintén ellenérzéseket váltottak ki a lakosság körében, mivel a közszolgáltatásokat és a jóléti juttatásokat jelentősen csökkentették.
Növekvő bevándorlás
A bevándorlás kérdése már az Egyesült Királyság uniós csatlakozása előtt is vitatott kérdés volt. A második világháborút követően Nagy-Britanniában jelentősen megugrott a bevándorlók száma, és sok britet aggasztottak az egyre növekvő számok.
A statisztikák szerint 2013-ban 201 000 uniós polgár vándorolt az Egyesült Királyságba, és ez a szám a következő évben 268 000-re nőtt. Ezek az uniós polgárok jogilag jogosultak voltak az Egyesült Királyságba költözni, ahogyan a brit állampolgárok is szabadon tartózkodhattak és dolgozhattak a többi uniós tagállamban. Ez a tény azonban nem nyugtatta meg azokat, akik túl magasnak tartották a számokat.
2015-ben mintegy 170 000 migráns érkezett az Egyesült Királyságba más uniós tagállamokból, míg további 190 000 bevándorló az Európai Unión kívüli országokból érkezett.
A népszavazás napján 12 000 szavazó körében végzett kis felmérésből kiderült, hogy a Brexit támogatóinak mintegy harmada a határbiztonsággal kapcsolatos aggodalmak miatt szavazott az EU-ból való kilépésre, és úgy vélte, hogy a bevándorlók áramlását akkor lehetne a legjobban ellenőrizni, ha az Egyesült Királyság saját maga irányítaná a határait.
Az Oxfordi Egyetem adatai azt is rögzítették, hogy a Brexit-párti szavazók mintegy 56%-a számára a bevándorlás csökkentése és a határellenőrzés megerősítése volt az IGEN szavazat legfontosabb oka.
A „The Economist” című brit hetilap a Brexitről szóló cikkében megjegyezte, hogy Nagy-Britanniának azokon a területein, ahol a migránsok számának jelentős növekedését regisztrálták, a szavazni szándékozók közel 94%-a sokkal nagyobb valószínűséggel szavazott az EU-ból való kilépés mellett.
A Brexit támogatottságának növekedéséhez hozzájárult az is, hogy több kelet-európai ország csatlakozott az EU-hoz. Ezek főként szegény országok voltak, viszonylag alacsony életszínvonallal, és ezen országok állampolgárai gyorsan az Egyesült Királyságba költöztek a jobb élet reményében. A jelentős számú kelet-európai érkezése tovább növelte a bevándorlás mértékével kapcsolatos aggodalmakat, és sok brit támogatta a UKIP-et, és felsorakozott vezetője, Nigel Farage mögé.
Politika és politika
2017-ben Trump volt amerikai elnök „katasztrofális hibának” nevezte Németország döntését, hogy több mint egymillió illegális bevándorlót fogad be, és ezt a nézetet a UKIP is támogatta. Az illegális bevándorlók áradata nem korlátozódott Németországra, mivel az újonnan érkezők gyorsan szétszóródtak Európa-szerte, és sokuk számára az Egyesült Királyság volt a legkedveltebb célpont.
Az EU tagjaként alig vagy egyáltalán nem lehetett ellenőrizni, hogy ki érkezik az Egyesült Királyságba egy másik uniós tagállamból, és a brit területre érkező (legális és illegális) migránsok száma gyorsan nőtt. Az Egyesült Királyság az Európai Unió tagjaként az európai törvények és szabályok hatálya alá tartozott, és nem tagadhatta meg a belépést az érkező migránsoktól.
Azok, akik az EU-ban akartak maradni, gyorsan rasszistának titulálták a Brexitet, de bár ez egyesekre igaz lehetett, a túlnyomó többség számára a nemzetbiztonság és a britek előtérbe helyezése volt a kérdés.
Az EU-ból való kilépés azt jelentené, hogy az Egyesült Királyságnak többé nem kellene követnie az uniós szabályokat, és saját politikát folytathatna a bevándorlókkal és a bevándorlással kapcsolatban.
Brit szuverenitás
A britek büszke faj, és nem fogadnak el parancsokat külföldiektől. A brüsszeli bürokraták uniós szabályainak és törvényeinek való alávetettség kezdettől fogva elfogadhatatlan volt sok brit állampolgár számára, és ez a neheztelés az idő múlásával csak nőtt.
Ezen brit állampolgárok számára a Brexit a brit ügyek feletti európai ellenőrzés megszűnését és a brit szuverenitás napjaihoz való visszatérést jelentette. Az Egyesült Királyság határai feletti ellenőrzés átvétele már megkezdődött azzal, hogy a brit kormány 2022-ben bevezeti az Egyesült Királyság állampolgársági és határrendészeti törvény ét, és 2023 végén tervezi bevezetni az Egyesült Királyság ETA-ját (elektronikus utazási engedély).